Toplak Zoltán

A pokol sokszor itt van, nem odaát

Mintha néhányan csak azért születtek volna, hogy nehéz lelki terheket hordozzanak. Mintha a szenvedésről szólna az életük: tempózás erős sodrással szemben, rövid pihenőkkel.


A betegágyán mondta a címben írottakat egy ismerős. Elgondolkodtam akkor az életéről. Gyötrő átélni az anyánk, az apánk, a párunk, majd a sajátmagunk fogyását, sorvadását. Lassú elmúlás éveken át. Halál és halál.

Küzdenie kellett az életért, ám vesztes háború volt ez – vajon mikor jött el, hogy az ápoló már tudta a biztos véget, de nem adhatta fel az erőfeszítést? Nem adhatta fel az ápoltért sem, hogy az érezze, számít, van remény, hisznek benne.

Ismerősöm három közeli hozzátartozójával is végigvitte mindezt, és végül az ő testében is megjelent a csontkezű halál.

Éveken át együtt kellett élnie vele, vele volt a gondolataiban, az érzéseiben, a szeme előtt. A halállal kelt és feküdt, nyomasztotta minden lélegzését. És végül eljött érte is.

Ép eszét megőrizte végig. Nem is panaszkodott sokat, vagy csak nekem nem. Végül is ki tudja pontosan, mit cipelt belül? Mennyit engedett ebből látni? Nagyon megszerettem őt ezért – szelíd, erőt sugalló szenvedéséért.

És hálát adtam, mikor végül elment.


Post Author: Toplak Zoltán

Toplak Zoltán
2011 - ben kezdtem a Férfihangon publikálni, azóta szerkesztek, civil társaság ügyeit intézem és írok is.
Hozzászólások a Facebook-on keresztül

Minden hang számít! Szólj hozzá Te is!

Legyél te az első hozzászóló!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés