Kata

Úgy esünk át a megözvegyülésen, mint a fertőző betegségeinken

A gyásszal szembe lehet és kell nézni. Főleg bennünket, nőket súlyt, hiszen párjaink általában korábban halnak. Kis biztatás az éppen ezzel küzdőknek.


Mivel túlterheltek hazánkban az emberek, a 40-50 évesek közt igen sok a súlyos beteg. Az utcánkban, ebben a kis mikrokörnyezetben is megfigyelhetem az ismerőseimnél és azok rokonainál, hogy a középkorúak közt igen sok az özvegy. Pedig a középkorú ember még nem öreg.

Kérdés, hogy marad- e lelki- és fizikai ereje egy új élet megkezdéséhez? Hiszen egy közeli hozzátartozó elvesztése megrendíti az embert. A gyászmunkához segítség kell. Talpra kell állni. Fel kell zárkózni a többiekhez. Tovább kell lépni a veszteségeken. Akár a szülőnk, akár a párunk hagyott itt – utána már többé nem leszünk ugyanazok az emberek.

Ha sikerül túlélni, feldolgozni, akkor a helyzet kihoz belőlünk olyan erőket, amiket esetleg önmagunkról nem is tudtunk. Szokták mondani: “Ami nem öl meg, az erősebbé tesz.” Megedz. Kénytelen számot vetni az ember. Átgondolni azt, ami volt korábban és hogyan kénytelen változtatni, alkalmazkodni, még ha  kényszeredetten is, az új helyzethez. Segítsük egymást amennyire lehet! Mint egy szociális hálót kialakítva, megtartani azt, aki kénytelen épp most átélni ezt a megrendítő helyzetet.

Adjunk példát a gyerekeinknek arra, hogyan karoljuk fel azt, akinek szüksége van rá! Sőt a veszteséget átélő is tudatosíthatja önmagában: ahogyan viszonyul a gyászhoz, az ő utódainak ad példát. Nem adhatja fel! Össze kell magát szednie! Ha szükséges: segítséget kérni sem szégyen.


Post Author: Kata

Kata
Hozzászólások a Facebook-on keresztül

Minden hang számít! Szólj hozzá Te is!

Legyél te az első hozzászóló!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés