Toplak Zoltán

Férfiellenes-e az Isztambuli Egyezmény?

A Női Hang szerkesztősége elégedetlen a nőképviselet jelenlegi formájával, vallja: a feminizmusnak alapvetően meg kell újulnia, ha jövőt akar magának. Fel kell adnia több évtizedes férfiellenességét. Jelen cikk Szujó Flóriánnak, a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság alelnökének írása. Felveszi a kesztyűt a nőknek igazságtalan kivételezést és előjogokat követelő hazai feministával, Antoni Ritával szemben. Vitacikket olvashatnak az alábbiakban.


A feminista szervezetek erőnek erejével a jogrendbe erőltetnék az Isztambuli Egyezményt és igyekeznek elhitetni a közvéleménnyel, hogy az nem férfiellenes. Antoni Rita Tények és tévhitek az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban címmel írt cikket, amelyben az egyezménnyel szemben felhozott érveket kívánta megcáfolni. Jómagam az alábbi cikkben szemléltetni fogom,  hogy ez nem sikerült neki. Tekintsük át azokat az állításokat, amelyekkel Antoni Rita cáfolni kívánta az egyezmény férfiellenességét.

a) Az Egyezmény már a preambulumban elismeri, hogy „férfiak is a kapcsolati erőszak áldozatává válhatnak”

Ez közel sem elégséges feltétele annak, hogy az egyezményt ne tekintsük férfiellenesnek. Alapvető feltétel lenne, hogy az egyezmény ugyanazt a védelmet biztosítsa a női és a férfi áldozatok számára MINDEN esetben. Ez attól függetlenül szükséges, hogy a családon belüli erőszak bizonyos fajtái jobban érintik a nőket, más fajtái pedig a férfiakat. Habár ezek létező nemi különbségek, de az erőszak problémáját semmiképpen sem olyan áldozatvédelmi rendelkezések oldják meg, amelyek az egyik nem védelmét fontosabbnak tekintik és ennek megfelelően diszkriminatív jogi tényállásokat hoznak létre. Annak ellenére, hogy az egyezmény a preambulumban elismeri, hogy a férfiak is lehetnek áldozatok, mégis olyan áldozatvédelmi politikát irányoz elő, amely kirekeszti a férfiakat. És ez a probléma. Az egyezmény ugyan megemlíti a férfiakat, mint potenciális áldozatokat, csak éppen nem védi meg őket.

b) Az Egyezmény értelmében (lásd 3. cikk) „„áldozat” [victim]: olyan természetes személy, aki az a. és a b. pontban meghatározott magatartás tárgya; „- az a) pont a nőkkel szembeni erőszak, a b) pont pedig: „b) „kapcsolati erőszak” [domestic violence]: a fizikai, a szexuális, a pszichológiai vagy a gazdasági erőszak mindazon cselekményei, amelyek a családon vagy a háztartási egységen belül, vagy a volt vagy a jelenlegi házastársak vagy partnerek között történnek, függetlenül attól, hogy az elkövető az áldozattal azonos helyen él vagy élt-e;” Ez a leírás magában foglalja a férfi áldozatokat is.

Ez a pont éppen az, ahol az egyezmény elválasztja a nőkkel szemben elkövetett erőszakot, a bármilyen másfajta családon belüli erőszaktól. Például ha a családon belüli erőszak áldozata az apa, vagy egy fiúgyermek, akkor az nem minősül “nőkkel szembeni” erőszaknak, így nem is vonatkoznak rá az egyezmény azon rendelkezései, amelyek akkor érvényesek, ha az anya, vagy egy lánygyermek lesz az áldozat. Az eltérő meghatározás épp ott válik lényegessé, hogy az egyezmény számos ponton a nőkkel szemben elkövetett erőszakot külön kezeli és olyan intézkedéseket rendel hozzá, amelyekből az erőszak férfiáldozatai ki vannak rekesztve.

c) Az Egyezmény 4. cikkének 3. pontja kommentár nélkül is cáfolja a fenti állítást:
„3. Ezen Egyezmény rendelkezéseinek, különösen az áldozatok jogainak védelmét szolgáló intézkedéseknek a végrehajtását a részes felek kötelesek biológiai nemen, társadalmi nemen, (…) vagy más jogálláson alapuló megkülönböztetés nélkül biztosítani.”

Bár logikusnak tűnik az érvelés, hogy az Egyezmény 4.cikk 3.pontja tiltja a biológiai, vagy társadalmi nemen alapuló megkülönböztetést, azonban az egyezmény 4. cikkének 4. pontja egyértelműen felülírja mindezt azzal, hogy leszögezi, hogy azok az intézkedések, amelyeket kizárólag a nők védelmére hoztak, nem minősülnek megkülönböztetésnek. A 4.cikk 4.pontja rendelkezik így: “A nemi alapú erőszak megelőzéséhez és a nők ilyen erőszakkal szembeni védelméhez szükséges különleges intézkedések ezen Egyezmény értelmében nem minősülnek megkülönböztetésnek.”

A férfiakkal kapcsolatban az Isztambuli Egyezmény egyetlen „bűne”, hogy leírja azt a tényt, hogy az elkövetők többsége férfi és az áldozatok többsége nő. A prevenciónál ezt természetesen figyelembe kell venni – ez azonban nem a fiúk megbélyegzését jelenti, hanem a beleegyezésről, önrendelkezésről, erőszakmentes konfliktuskezelésről való oktatásról szól. Ez a tudás a fiúknak/férfiaknak is a javára válik az őket érő erőszak elkerülésében-megállításában.

A fentieken túl az egyezmény legnagyobb bűne az, hogy egy olyan alapvetésből indul ki, hogy az erőszak egy női probléma, és mindent erre épít fel. Miközben a családon belüli erőszak áldozatainak kb. 40%-a férfi és az erőszak számos formája a férfiakat jobban érinti, ráadásul az erőszak minden fajtáját figyelembe véve a férfiak gyakrabban válnak az erőszak áldozatává. Bár gyakrabban elkövetők, de gyakrabban áldozatok is.

Elvárható, hogy a fiúkkal-férfiakkal szembeni erőszak megállításában is olyan intézkedések legyenek megfogalmazva, mint amelyek az Isztambuli Egyezményben szerepelnek a nők-lányok védelme érdekében. Ráadásul nem csupán a konfliktuskezelés oktatását kellene középpontba állítani a fiúkkal kapcsolatban, hiszen ez lényegében “áldozathibáztatás”, ugyanis azt sugalmazza, hogy a fiú-férfi áldozatok a nemük miatt önmaguk felelősek azért, hogy áldozattá válnak.

A kritika mellett szeretném hozzátenni, hogy fontosnak gondolom, hogy az erőszak problémájával kapcsolatos társadalompolitika, szakpolitika terén előrelépés történjen. A családon belüli erőszak természetesen nem lehet eltitkolt magánügy, habár ma a legtöbb esetben láthatatlan marad, mivel családon belül történik olyan emberek között, akik egymáshoz képest függő, sok estben alá-fölérendelt viszonyban vannak. Gondoljunk itt főként a gyerekek bántalmazására, vagy arra az esetre, amikor a nőnek nincs keresete és emiatt anyagilag kiszolgáltatott, vagy történetesen arra, amikor egy apát azzal lehet zsarolni, hogy nem láthatja majd a saját gyermekét, és a kiszolgáltatott félnek nincs lehetősége kilépni a függő viszonyrendszerből. Antoni Rita alábbi állításaival én is egyetértek:

Az Egyezmény egyik legfontosabb előírása, hogy az áldozatokkal kapcsolatban levő hatósági személyek (rendőrök, ügyészek, bírók, gyermekvédelmi munkatársak) számára képzéseket kell biztosítani a családon belüli erőszak felismerésével és kezelésével kapcsolatban(…)

Az Egyezmény előírja a megfelelő számú és elhelyezkedésű menedékhelyet az áldozatok számára (jelenleg a szükséges férőhelyek kb. 10 százaléka áll rendelkezésre, azok is nem megfelelő területi megosztással), valamint a távoltartás hatékony betartatását(…)

Előírja, hogy a nemek egyenlőségét és az erőszakmentes konfliktuskezeléssel kapcsolatos ismereteket a tanmenetbe is be kell építeni, és a média, valamint az áldozatvédő civil szervezetek bevonásával társadalmi tudatosságnövelő kampányokat kell indítani”(…)

Isztambuli Egyezményben előírt kutatások és társadalmi tájékoztató kampányok megvalósítása.

Tehát az egyezmény egyes előirányzatai előrelépést jelenthetnének a szakpolitika terén, de ezeket mindenképpen külön kellene választani a férfiellenes alapvetésektől. A nőszervezeteknek nem kétes értékű érveléssel, erőből kellene megpróbálniuk a jogrendbe erőltetni az egyezményt, hanem együtt kellene működni abban, hogy az egyezmény által előírt rendelkezéseket mérlegelni lehessen a férfiak és a nemek egyenlősége szempontjából is. Ennek megfelelően a férfiszervezeteket is szükséges bevonni minden olyan folyamatba, amely a civil szervezetek közreműködésére is alapoz. Ez a gondolat mindjárt rá is világít az egyezmény másik nagy bűnére is, ugyanis az csak a nőszervezeteket szeretné bevonni a problémával kapcsolatos szakpolitikák kialakításába, felügyeletébe, pedig ahogyan a női, úgy a férfiáldozatok is érintettjei a problémának, tehát ugyanolyan demokratikus jog illeti meg őket arra, hogy saját érdek képviseleteiken keresztül is érvényre juttassák szempontjaikat!

Végül emlékeztetőül szeretném felidézni a teljesség igénye nélkül pár pontban, hogy konkrétan hogyan diszkriminálja a férfiakat az Isztambuli Egyezmény.

1. Az egyezmény már bevezetőjében is több más, a nemi alapon diszkrimináló nemzetközi egyezményre hivatkozik.

2. Az egyezmény szerint a nőkkel szembeni erőszak általánosságban rendszer szintű “szexizmus” illetve nemi alapú bűncselekmény, ezért a nőkkel szembeni erőszakot súlyosabb megítélés alá vonja, mint az erőszak többi formáit, történetesen a férfiak ellen elkövetett bűncselekményeket.

3. A szöveg törvényerővel rögzíti, hogy a férfiak nem szenvednek el nemi alapú erőszakot, így a szövegből teljes egészében kimaradt azoknak a területeknek az említése, ahol valójában a fiúk-férfiak válnak gyakrabban erőszak áldozatává. Különösen kirívó az a nemi szerv csonkítással kapcsolatos valótlan állítás, miszerint abban a lányok-nők gyakrabban érintettek, miközben köztudott, hogy társadalmunk egyetlen szó nélkül tűri, hogy fiúk-férfiak tömegeit csonkítsák meg nem létező “jótékony egészségügyi hatásokra” és vallási rituálék szentségére hivatkozva.

4. Az egyezmény kitér arra, hogy a nőkkel szemben elkövetett erőszak az emberi jogok megsértése és diszkrimináció, azonban semmilyen választ nem ad arra, hogy miképpen kell tekinteni a férfiakkal szemben elkövetett erőszakra.

5. Az egyezmény rögzíti, hogy olyan Európát szeretnének, amely mentes a nőkkel szembeni erőszaktól, de arról szó sincs, hogy a férfiakkal szembeni erőszaktól mentes Európát szeretnének.

6. Az egyezmény kijelenti, hogy hozzá kell járulni a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetéséhez, de hasonló állítást nem fogalmaz meg a férfiakkal szembeni erőszakkal kapcsolatban.

7. Az egyezmény előírásai szerint nemzetközi együttműködést, átfogó kereteket, szakpolitikát és külön intézkedéseket kell megtervezni és megalkotni a női áldozatok védelmében. A férfi áldozatokat mindez nem illeti meg az egyezmény értelmében.

8. Mivel az egyezmény szövege a “nők” kifejezést kiterjeszti lányokra is, ezért előirányzatai egyben azt is jelenti, hogy az egyezmény külön védettséget biztosít a lányoknak, de a fiúkat semmilyen védelem nem illeti meg. Tehát az egyezmény gyermekeket diszkriminál nemi alapon.

9. Az egyezményben résztvevő feleknek előírt kötelezettségük, hogy minden nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetést tiltsanak és hatályon kívül kell helyezniük azokat a törvényeket, amelyek a nőkkel szemben alkalmaznak megkülönböztetést. Eközben a férfiakat hátrányosan megkülönböztető törvényeknek nem emel gátat, így annak sem, hogy Magyarországon a férfiakat  több, mint egy tucat törvényi előírás különbözteti meg hátrányosan.

10. Az egyezmény kimondja, hogy a női szervezetekkel együtt kell működni, de a férfi szervezetekről még csak említés se esik.

11. Az egyezmény, amikor egyáltalán említi a fiúkat és férfiakat, akkor is oly módon teszi, hogy ők járuljanak hozzá jobban az erőszak megelőzéséhez, mint a lányok-nők, utalva ezzel is a dogmatikusan rájuk osztott “erőszaktevő” státuszra.


Post Author: Toplak Zoltán

Toplak Zoltán
2011 - ben kezdtem a Férfihangon publikálni, azóta szerkesztek, civil társaság ügyeit intézem és írok is.
Hozzászólások a Facebook-on keresztül

Minden hang számít! Szólj hozzá Te is!

Legyél te az első hozzászóló!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés