Hett Ágnes

Merjünk-e másnak lenni?

Mikor érezzük először azt, hogy el kell titkolnunk igazi valónkat, mert félünk, nem fogadnak el?


A fiúk legyenek fiúsak, a lányok lányosak. Kék és rózsaszín. Kisautók és babák. Verekedés és szépítkezés.

De mi van akkor, ha egy kisfiú annyira szereti a lányokat, hogy szeretne hasonlítani rájuk? Ha ő is ki akarja festeni a körmét, mert az olyan szép és csillogó?

„Anya, meg fog ismerni a barátom? Ki fog nevetni? Tudni fogja, hogy én vagyok Pistike?”

Pistike még csak óvodás. Reggel kifestette a körmét, mert anya is. Aztán megijedt, hogy az egyetlen barátja ki fogja őt gúnyolni. Hogy nem játszik majd vele.

Mire biztassuk a gyereket? Vállalja fel önmagát? Tegye, amihez kedve van? Próbáljon ki bátran dolgokat? Még akkor is, ha az másnak furcsa, mert “nem illik a rendszerbe”? Az igazi barát olyannak fogad el, amilyen vagy? De vajon igaz-e egy öt-hat éves picire is?

Megtanulunk rejtőzni. Lemondani vágyakról, lemondani dolgokról, amik tetszenek. Megtanulunk hasonulni a többiekhez. Beállunk a sorba.

De vajon komfortosan érezzük így magunkat? Meddig bujkálhatunk önmagunk és mások elől? Míg kamaszok nem leszünk? Vagy mire felnövünk? Mire öregek leszünk?

Mindenki akar valakihez tartozni, kapcsolódni. Mert ketten erősebbek vagyunk. És ha bántanak, vagy csúfolnak, és a hátunk mögött sugdolóznak az fáj. Mert azt érezzük, így nem kellünk. Hogy nem szeretnek úgy, ahogy vagyunk.

Elkerülhetjük ezeket a sérüléseket úgy, hogy megmaradunk olyannak, amilyenek vagyunk? Vagy csak hazugságok árán? De ha hazudunk, nem szerzünk vajon ugyanúgy sebeket?


Post Author: Hett Ágnes

Hett Ágnes
Hozzászólások a Facebook-on keresztül

Minden hang számít! Szólj hozzá Te is!

Legyél te az első hozzászóló!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés