Wolf Lili

Nő vagyok, NEM LÁTOD?

Bosszankodás...annyira természetes és hétköznapi jelenség, de vajon hová vezet?


Belváros. Hétköznap. Délután háromnegyed öt. Tovább időztem a városban, mint ahogyan terveztem, azaz az éppen kialakuló esti csúcsforgalomban autózom.

A nap szikrázóan süt, kellemes zene szól, szürcsölöm a kávét, a sor annyira lassan halad, hogy meg tudom csodálni a környéket…a gondolataim elkalandoznak…

Eszembe jut, hogy mennyire volt más az életem, amikor még dolgozni jártam erre, csupán néhány év telt el, mégis azóta megváltozott szinte minden…

Nosztalgiázásom közepette észreveszem, hogy rossz sávban vagyok, lelassítok, kiteszem az indexet, balra tekerve a kormányt kihúzódom a sávom széléhez, és hátra pillantok…

Az elém táruló valóság a másodperc tört része alatt magamhoz térített…

A mellettem éppen elhaladó autóból egy dühtől eltorzult női arc vicsorít rám, a kormányt elengedve két kézzel minden fajta nemzetközi jelzést használva próbálja elmutogatni, hogy mi is vagyok én, hová menjek és meddig maradjak, miközben a szájával félreérthetetlenül artikulálja az édesanyámról alkotott véleményét…

Ledöbbennék, de erre nincs idő, ugyanis a „hölgy” mögött haladó autós jelzi, hogyha csak nem letelepedni tervezek az úttest közepén, akkor szívesen maga elé enged.

A GPS szerint további fél órába is bele fog telni, mire sikerül megtennem a hazáig vezető, általában 9 perces utat, így bőven van időm elmerengeni az előbbi incidensen.

Azon kapom magam, hogy mentségeket keresek a nőtársam számára lehet túl későn tettem ki az indexet? vagy talán megijesztettem, mert azt hitte, hogy nem látom és neki fogok menni? esetleg rossz napja van vagy nagyon siet?

Azonban magam elé idézve az idegtől eltorzult arcát, a gesztusai hevességét és a szavakat, amelyeket ilyen természetességgel nekem címzett, arra a következtetésre jutok, hogy tulajdonképpen lényegtelen, hogy mi váltotta ki ezt a reakciót, mert ez a fajta viselkedés soha nem helyén való, senkitől sem, de pláne nem egy nőtől.

Természetesen nem arról van szó, hogy maga elé kellett volna engednie. A KRESZ szabálya ebben a kérdésben egyértelmű, senki sem köteles átengedni az őt megillető elsőbbséget, de olyan passzus viszont nincs, amely bárkit is feljogosítana arra, hogy az elsőbbség át nem adásával egyidejűleg el is küldhetjük a másikat az anyjába.

Ha pedig egy ilyen hétköznapi és csekély jelentőségű helyzetben ez a válaszreakció ennyire természetes, akkor vajon mennyivel türelmesebb feleség, netán anya oda haza? Vajon naponta hányszor jön elő az idegzsába?

Figyeltem őt még egy darabig, ahogy mindig rántva egyet az autón kitartóan próbált úgy haladni, az éppen hogy araszoló sorban, hogy még csak véletlenül se tudjon beépülni elé senki.

Hogy mit is nyerhetett vele? Nem tudom, talán fél perccel hamarabb oda ért, ahová éppen tartott.

Amit viszont egészen biztosan tudok az az, hogy mit veszített.

Időt.

Olyan időt, amelyet egy kis türelemmel és megértéssel nyugalomban és talán boldogságban is eltölthetett volna. Olyan perceket, amelyekben a szikrázó napsütés és a város látványa helyett a düh volt az egyetlen útitársa. Olyan időt, amelyet nem fog visszakapni soha.

Ettől nem sokkal kisebb veszteség pedig egy újabb darab eme “hölgy” nőiességéből. Értem én, értek én minden, hiszen ezen a világon élek én is, de ettől még egy trágár, fröcsögő nőstény az sem nem nőies, sem nem szexi.

Minden egyes nap kis millió olyan élethelyzettel találjuk szembe magunkat, amikor lehetőségünk van átlépni azt a bizonyos határt. A gond ezzel csupán csak az, hogy minden egyes határátlépéssel növekszik az esély, hogy egyszer csak a határ túl oldalán fogunk ragadni.

Tegnap még rosszul éreztük magunkat, amiért meggondolatlanul fogalmaztunk, ma meg már észre sem vettük, hogy mi is az, ami elhagyta a szánkát.

Tegnap egy idegennek ugrottunk neki, ma meg a saját családi fészkünk zeng az ordibálástól.

Te döntesz a saját életedről, csakis rajtad áll, hogy a határ melyik oldalán szeretnél maradni. Ha nem jó az irány változtass! Ha egyedül nem megy, kérj segítséget!

Ami viszont nem fog működni, hogy megpróbálod a saját rossz döntéseid negatív következményeit áthárítani a világra.

Mert az életet egy cseppet sem érdekli, hogy milyen önfelmentő dumával magyarázod meg, hogy te szerinted ez miért van úgy ahogy és miért nem lehet másképp.

Az időd mindenképpen letelik, kizárólag a hogyanba van beleszólásod, de abba viszont csak is neked. Élhetsz úgy is, hogy a düh, a harag, a rettegés, a csalódottság, a kilátástalanság és a tehetetlenség sodor előre vagy észreveheted, hogy minden egyes nap dönthetsz másképp.

Legyen szép a napod!


Post Author: Wolf Lili

Wolf Lili
Hozzászólások a Facebook-on keresztül

Minden hang számít! Szólj hozzá Te is!

Legyél te az első hozzászóló!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés