Kata

Együtt élni a nettel

Könnyű rákapni az Internetre. Elkábít sokezerféle impulzusával. Mértékletességet tartani - ez a kihívás! De hogyan is lehet ezt kialakítani? Nézzük!


Évekig elleneztem a túlzott netezést. Ám amikor minden családtagomnak csak a hátát láttam, mert egy monitor  felé fordultak, akkor feljöttem a netre én is. Vesztemre, hiszen elragadott. Tulajdonképpen lehet az okos barátom, hiszen általa sok mindent megtalálok. A tv-t úgyis egyre kevesebb időre kapcsoltam be, mert nem tudtam végignézni egy filmet sem. A reklámokat nem volt türelmem kivárni, közben mindig elaludtam.

Itt viszont új ismerősökre leltem, olyanokra, akiket hasonló dolog érdekel. Már csak az időtartammal volt a gond, mert könnyen itt ragad az ember. Valamint egészségügyileg sem mindegy, hiszen sok időt ülve fáj az ember nyaka, válla, háta, dereka, terhelődik a gerince. A gerincgyengeség pedig bizony népbetegség. Sokan tudjuk mindezt, mégis a monitor előtt töltjük a szabadidőnk nagy részét.

Mindent összevetve, végül is egyre többen gondolják azt, hogy nagyobb kárt okoz a net, mint amennyi hasznot hoz. Viszont közben hasznos és szükséges társsá is lett, része az életünknek. Csak úgy hirtelen redukálni, vagy törölni a programunkból nem lehet.Tudunk módosítani azon, hogy milyen módon épüljön be az életünkbe, mennyi teret engedjünk ennek.  Ismerjük az új szólást: “Ha össze akarja valaki hívni a családi kupaktanácsot, akkor kapcsolja ki a wifi routert, és várjon türelmesen.” Sajnos köldökzsinórként rá van csatlakozva a világhálóra esténként az emberiség nagy része. A mértékletességet elérhetjük, ha egy még érdekesebb, örömtelibb dolgot tudunk magunknak keresni. Töltsünk minél több időt mozgással, a hozzátartozóinkkal, a háziállatainkkal! Egy hobbival: tánc, szerelés, sport, olvasás, stb.. Legyünk, amennyit csak lehet, friss levegőn!

Ehhez kívánok mindenkinek kellő lelkierőt!


Post Author: Kata

Kata
Hozzászólások a Facebook-on keresztül

Minden hang számít! Szólj hozzá Te is!

Legyél te az első hozzászóló!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés