Cseti

3 férfi, 2 gyerek, 1 nő, és 45 perc, hogy elkészüljek a randira

Hogy készül egy nő a randijára? Lassan, nyugalomban, ügyelve minden kicsi részletre. És hogyan zajlik mindez, két gyerek mellett?


Izgulok.

Minden randi előtt izgulok. Ráadásul zenbe, vagy alfába, vagy a jó fenébe se tudok lemenni, mert még velem vannak a gyerekek.

Kapkodva öltözködöm, miközben készítem össze az úszás cuccot és válaszolgatok messengeren az ex-szeretőmnek, aki folyamatosan tippekkel lát el.

„De csinos legyél!” (Miért, nem szoktam az lenni? )

„Farmert vehetek? :P”

„Igen, azzal nekem semmi bajom”.

Fel-le rohangálok a lakásban. Lekapom a szárítóról a törölközőket, az előszobában beledobom a hátizsákba, tovább a hálóba, újabb üzenet.

„Azért egy kis sminket felteszel, ugye?”

„Igeeeen, kihúzom a szemem ne aggódj”.

Sehol sem találom a szemceruzámat, gondolom már megint azzal rajzolt bajuszt magának a kisebbik. Kihúzom a fiókom, feltúrom, hátha van más.

„Anyaaaa, éhes vagyok!!!”

5 óra 15 perc. Kiszaladok a konyhába, hogy csináljak valami harapnivalót. Kenyér, vaj, felvágott, tej elő.

„Gyertek enni!!” Épp párnacsatáznak, míg vágok nekik némi uborkát.

„Fiúk, ott az étel az asztalon, gyertek már!”  Vissza a szobámba. Kéne valami fülbevaló is.

„Milyen felső van rajtad?”

Csodával határos módon most nem kapok hisztirohamot, hogy „hagyjál már, most miért nem vagyok jó úgy, ahogy?” meg hogy „nem fogok olyanba menni, amiből kilátszik a fél cicim!” „jóóó, akkor ráveszek egy kendőt és majd az eltakarja”, „ilyen szoknyát én tuti nem veszek fel, hát hogy nézek már ki benne, mint egy ribi!” Mert hasonló párbeszédre volt már példa.

Pötyögöm a választ mialatt pisilek és kikiabálok a wc-ről, hogy „gyerekek, vegyétek a cipőtöket, apa mindjárt itt van”.

Fél 6 lesz 5 perc múlva és nekem háromnegyedkor van a találkozóm. El fogok késni, el fogok késni! Utálok késni. Újabb üzenet.

„Ne  hótaposóba menj!”

„De hát szakad a hóóóóó!’

„Te is azt szeretnéd, ha egy vonzó férfival találkoznál, nem? Ő is vonzó nővel akar.”

Nyafogok egyet, miközben végignézem azt a pár cipőt, ami már réges-régen megérett volna egy cserére, de múlt hónapban a gyereknek vettem kettőt, előtte meg mást, és különben sem találtam sehol olyat, ami tetszene. Végre beleakadok egy megfelelőbe, bár tudom, abban meg fog fagyni a lábam.

„Lefagy a lábad, nem baj, kibírod. 😛  Drukkolok neked! :x”

Beteszem a telefont a táskámba, majd ránézek a gyerekre, aki békésen ül a földön, kezében egy doboz száraz tésztával és ráérősen ropogtat. Nagy levegő be, lassan kifúj.

„Szívem! Azt kértem, öltözz! Apa bármelyik pillanatban itt lehet”.

Erre nyílik is az ajtó, apa megjön, felméri a helyzetet, majd szigorúan közli, hogy „aki nem jön velem most azonnal, itt marad anyával!”.  Egy pillanatra megdermedek, aztán gyorsan feladom a kabátokat, sapka, sál. Fél 6 múlt.

„Veletek megyek a Jászaiig” – mondom gyorsan, kezembe kapom a cuccaim, aztán behúzom magam mögött az ajtót.

Beülök az anyósülésre. Szusszanok egyet. Mikor megérkezek a célállomásra, szállnék ki, de az ex-férjem még utánam szól: „jó randit” és mosolyog hozzá. „Kössz :)” mosolygok vissza. „Sziasztok édeseim!” küldök egy puszit, s mialatt megyek át a zebrán, végigfut az agyamon, hogy tulajdonképpen mennyire groteszk ez az egész. Aztán megrántom a vállam, kuncogok egyet, és örülök, hogy lükének szeretnek.


Post Author: Cseti

Cseti
Ember vagyok. Nő és anya. Semmi több. Olyan, mint bárki más. Egy hétköznapi figura. Olyan, aki mellett nap mint nap elmész az utcán. Rólad írok. És magamról. Útkeresésről. Elkövetett hibákról. Hétköznapok buktatóiról, gyereknevelésről. Újrakezdésről.
Hozzászólások a Facebook-on keresztül

Minden hang számít! Szólj hozzá Te is!

Legyél te az első hozzászóló!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés