Wolf Lili

Az elvárások nélküli lét… – avagy hogyan röpködjünk együtt az angyalokkal?


Elvárások. Amerre csak mégy, mindenfelé egyre többször hallani, hogy meg kellene tanulnunk elengedni az elvárásainkat, mert az elvárások nélküli lét felszabadít, az elvárásaink pedig gúzsba kötve lelkünket, megmérgezik létezésünk. Ahogyan a tájban gyönyörködve sem várjuk a folyótól, hogy legyen szélesebb vagy vékonyabb, vagy zöld helyett legyen kék a vize, úgy embertársainktól sem várhatjuk azt, hogy másmilyenek legyenek, mint amilyenek és természetesen tőlünk sem várhatja ezt senki.

Elolvasunk egy pár ilyen csodás és emelkedett bejegyzést a Facebookon, amely szerint éljünk elvárások nélkül, na meg szeressünk elvárások nélkül, mindezt természetesen olyanoktól, akik mesterfokon megtanultak már mindenféle elvárás nélkül élni (létezik ilyen ember egyáltalán, kivéve a Facebookot?), majd magunkba roskadva elgondolkodunk azon, hogy milyen jó lenne, ha mi is tudnánk így, szabadon, emelkedetten, röpködni az univerzumban, hátunkon az angyalok tollával.

Eljönne végre a várva várt világbéke is, meg az ingyen (akármi) és élnénk mind boldogan, elvárástalanul (ilyen szó nincs is, de ugye most senki sem várja el, hogy létező szavakkal operáljak).

Ezzel csupán egy a gondom…

Ha te most ezt olvasod, tedd fel magadnak a kérdést! Ha végre meg tudnál szabadulni minden elvárásodtól, akkor vajon együtt tudnál-e élni egy kokain függő, hajléktalan, gyerek gyilkossal valahol mélyen az erdőben egy kunyhóban? Természetesen tegyük hozzá, hogy éppen leszokóban van és leülte már a büntetését…

Nem? Ejnye!
Azok a fránya elvárások, ugye?!

Ha a fenti kérdés elolvasása után tartod magad ahhoz, hogy az elvárásokra semmi szükség és el kell engedni, úgy szerintem ezt a cikket ne is olvasd el, menj inkább haza és gyakorold tovább az elvárások nélküli létet, na meg rendelj még egy adagot az angyalok tollából. De tényleg…

Most pedig mellőzve mindenféle humorizálást üdv azoknak, akikben felmerült akár egy pillanatra is, hogy talán egy gyermekgyilkossal mégsem kellene, pláne az erdőben…

Az elvárás. Mi is ez tulajdonképpen? Irány a google!

Elvárás (főnév): elképzelés az események kívánt alakulásáról, biztosnak tekintett igény, amelyre valaki számít, megkövetelt viselkedés…Az elvárások nem teljesítése pedig valamifélefajta hátrányt eredményez.

Igény…követelés…hátrány…Ez valahogy olyan teljesítési és megfelelési kényszeres, nem? Na, meg is érkeztünk. Az elvárás az csúnya és rossz dolog, hiszen soha, senki és semmilyen körülmények között sem várhatja el, hogy:

• az anya megetesse a gyermekét, majd a gyerek megoldja, ahogy akarja;
• a dolgozó elvégezze a munkát, majd a főnök megcsinálja, amikor akarja;
• az orvos meggyógyítsa a beteget, majd az angyalok megoldják, ha akarják;
• a kamionsofőr fékezzen a zebránál, majd a gyalogosból beteg lesz, utána lásd a fenti pontot…

Nézzük, mit nem várhatunk el még?

Nem várhatjuk el a másiktól, hogy a megbeszélt időben érkezzen meg (vagy legalább szóljon oda), mert semmi baj sincs azzal, hogyha pazarolja a mi időnket, hiszen köztudott, hogy nem tudja megszervezni az életét. Szegényke…

Nem várhatjuk el a társunktól, hogy ugorjon be hazafelé jövet a patikába a kicsinek gyógyszerért, mert semmi baj sincs azzal, hogyha a beteg gyerekkel és a másik kettővel együtt mi majd megoldjuk. A családért él, nem ér rá ilyesmire. Szegényke…

Nem várhatjuk el a gyerekünktől, hogy a nagyszüleinek köszönjön, mert semmi baj sincs azzal, hogyha tiszteletlen. Különben is, a gyereknek szabadság kell, nem pedig mindenféle értelmetlen korlát! Amúgy is! Szegényke!!!

Tulajdonképpen nem várhatjuk el senki emberfiától sem, hogy emlékezzen ránk, hogy figyeljen ránk, hogy hallgasson meg, netán hogy segítsen és természetesen tőlünk sem várhatja el ezt senki.

Ugye milyen csodás is ez az elvárások nélküli lét? Nyugodtan figyelmen kívül hagyhatunk mindenkit magunk körül és ehhez mást nem is nagyon kell tenni, mint elfogadni, hogy ez esetben bennünket is figyelmen kívül fognak hagyni…

KI TALÁLTA KI EZT A HÜLYESÉGET? DE TÉNYLEG?

Emberek vagyunk, és mint ilyenek, közösségi lények volnánk. Igényünk van másokra, és nekik is van ránk. Ebből pedig az következik, hogy figyelemmel kell lennünk egymásra, az elvárás ebből következően egykorú az emberiséggel és a társadalommal.

Igen! Elvárhatjuk az anyától, hogy szíve minden melegével gondoskodjon a családról, ahogyan elvárhatjuk egy apától is, hogy minden létező módon tartsa biztonságban őket!

Elvárhatjuk a barátunktól, ha lehet, ne késsen minden egyes találkozóról fél órát, elvégre a barátunk. Amennyiben pedig a sokadik jelzésre sem érdekli, hogy számunkra ez fontos lenne, úgy annyit legalább elvárhatunk, hogy értse meg, hogy már nem a barátunk.

Elvárhatjuk a kamionsofőrtől is, hogy ne gázoljon el senkit sem a zebrán, ahogyan a gyalogostól is elvárhatjuk, hogy nézzen már körül, mielőtt lelépne, mert nincsen olyan hely, ahová a saját vagy mások élete árán ennyire fontos lenne odaérni.

Az elvárás ezerféle lehet, és igen természetesen van olyan is, hogy némelyiknek nem tudunk vagy nem is akarunk megfelelni, de kérdem én:

Ki, mikor és leginkább miért mondta azt, hogy erre az a megoldás, hogy akkor mindenki engedje is el az összes elvárását?

Az elvárás önmagában sem nem rossz, sem nem jó, csupán valamilyen belső igényünk megnyilvánulása, elengedni pedig annyira életszerű, mint néha mosógépben kicentrifugázni az agyunk.

Hogy kitől és mit várunk el, illetve hogyan kezeljük az elvárásaink nem teljesülését, az már saját egyéni döntésünk. Mivel nem elvárni nem tudunk, így várjuk el csak nyugodtan mindenkitől azt, ami számunkra fontos, azzal, hogy az egyetlen dolog, amit nem várhatunk el, hogy velünk szemben soha, senkinek se legyenek elvárásaik…


Post Author: Wolf Lili

Wolf Lili
Hozzászólások a Facebook-on keresztül

Minden hang számít! Szólj hozzá Te is!

Legyél te az első hozzászóló!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés