Cseti

NEM!!!!

Határokat szabni - erre ritkán tanítanak meg gyerekkorunkban. Alkalmazkodni, odafigyelni másokra, "jó"-nak lenni - ezek kiemelt kérdések a pedagógusok között. De önállóan élni, szabályokat állítani fel mások számára - ezt végül mindenkinek magától kell megtanulnia.


Olyan egyszerű szó. Mégis, sokunknak nehezebb kimondani, mint megnyomni a piros gombot.

Szeretem a romantikus filmeket. Ciki, tudom. Sokkal elegánsabb lenne azt mondanom, hogy a francia újhullámért vagyok oda, vagy kiemelni egy bizonyos rendezőt, és az elborulásairól áradozni… De nem, én is azon nők közé tartozom, akiknek könnybe lábad a szemük a szerelem láttán… Ez van.

Az egyik kedvenc, a 27 idegen igen. Főhősünk egy kedves, aranyos nő, akinek egy nagy baja van. Nem tud NEM-et mondani. Se a barátainak, akik vele szerveztetik meg az esküvőjüket. Se a főnökének, akinek még a tisztítóból is elhozza a ruháját, pedig ez a feladat jócskán kiesik a munkaköri leírásából. Se a húgának, aki a végtelenségig önző és kihasználja a testvérét.

“10 éves voltam, mikor megírtam életem első szerelmeslevelét egy fiúnak… Az „első” szóból lehet következtetni, hogy nehezen tanulok a hibáimból… Elmentünk az iskolával valami színházi előadásra. Ő ott ült mellettem, és szomorú kiskutyaszemekkel nézte a ropit, amit az osztálytársnőmmel fogyasztottunk. Egyből szíven talált Ámor nyila. És voltam olyan idióta, hogy ezt finomabb formában, de szavakba öntöttem, és eljuttattam neki egy zárt borítékban. És mi történt? Másnap kivitette velem a tányérját az ebédlőben. Számtalanszor visszapörgettem a fejemben a jelenetet. Ahogy odahív, és azt mondja, „vidd ki”. Én meg fogom, és a fejére borítom a maradékot. Majd büszkén elvonulok a bünti padra. Aztán fel az igazgatóhoz és begyűjtöm a jól megérdemelt intőt. De nem így zajlottak az események. Megalázva, összetörve, de kivittem a tányérját.”

Hősnőnk sem más. Talán ezért is tudok belehelyezkedni a szerepébe. Nem tudja azt mondani, hogy „old meg magad”. Vagy „ez nekem kellemetlen”. „Ettől rosszul érzem magam.” „Most nincs hozzá kedvem.” „Nem szeretném.” „Kínosan érint.” Képtelen. Teszi, amit elvárnak tőle. Mert ő a megbízható, ő a rendes, ő az, akire mindig lehet számítani. Ő, aki nem akar megbántani másokat, aki feláldozza magát.

Van egy jelent a filmben, ahol ennek a képességnek a hiányáról beszélget egy sráccal. Végül a fiú egy játék keretében megpróbálja kicsit trénelni őt. Ott állnak a bárpultnál. Ránéz a lányra. „Kölcsön tudnál adni öt dollárt?”. „Nem.” Jön a határozott válasz. „Kérlek, adj kölcsön öt dollárt.” „Neeem.” Most már kicsit bizonytalanabbul. „Meghalok, ha nem adsz öt dollárt.” Bánatos szemek, fájdalmas arckifejezés. A nő nagyon lassan, nagyon félénken, de ismét nemet mond. A férfi büszke, megdicséri. „Jó, remek. Megihatom az italodat?” „Persze.” Majd fél pillanattal később a csapdába esett állat felismerése.

Nap, mint nap kerülünk ilyen szituációba. Mikor vissza kell utasítanunk egy kérést. Egy kérdést. Vagy egy személyt. És azoknak, akik olyanok, mint a filmbéli lány, vagy mint én is, ez kész gyötrelem. Pedig meg kell tanulnunk megváltozni. Változtatni. Szenvedünk ennek a szónak a következményeitől, de attól még jobban, ha nem mondjuk ki.
A randizás, az ismerekedés a NEM-et mondásra is kiváló gyakorlóterep. Amikor valaki olyan ír ránk, aki nem szimpatikus. Akinek nem jön be a stílusa, vagy egyszerűen csak rossz az időzítés. Vagy ha hozzámér, és én nem akarom. Kigombolná a nadrágomat, de még nem készültem fel rá. Még korai.

Miért nem tudunk nemet mondani? Azt hiszem, ennek is az a bizonyos untig ismételt megfelelési kényszer a gyökere, na és persze az önbizalomhiány. Amikor azt hisszük, ha visszautasítjuk a másikat, elveszítjük annak barátságát, szeretetét, szerelmét. És nem merünk kockáztatni. Kérdés, mennyire valós az a szeretet, melyet ahhoz a feltételhez kötik, hogy mindig mindenre igent mondjunk. És vajon szükségünk van-e ilyen kapcsolatokra?

Nem könnyű változtatni. Minden mindennel összefügg. De ha megtettük az első apró lépést, és megtapasztaljuk, hogy nem omlott össze körülöttünk a világ, sőt!, akkor sikerülhet a teljes átalakulás.

Ezt próbálom én is. Néha már egészen jól megy. Néha már tudom azt mondani, hogy NEM. De nem mindig. És néha észreveszem, hogy az öt dollárt ugyan nem adtam kölcsön, de az italomat egy szó nélkül.


Post Author: Cseti

Cseti
Ember vagyok. Nő és anya. Semmi több. Olyan, mint bárki más. Egy hétköznapi figura. Olyan, aki mellett nap mint nap elmész az utcán. Rólad írok. És magamról. Útkeresésről. Elkövetett hibákról. Hétköznapok buktatóiról, gyereknevelésről. Újrakezdésről.
Hozzászólások a Facebook-on keresztül

Minden hang számít! Szólj hozzá Te is!

3 Hozzászólás : "NEM!!!!"

avatar
  Feliratkozás  
Újabb Régebbi Népszerűbb
Visszajelzés
Tompek Péter
Olvasó
Tompek Péter

De ugye, ez most nem egy bújtatott metoo? Persze, kell nemet mondani (férfiaknak is, nem csak a nőknek), de rossz beidegződéseim vannak már a feminista: “A nem az nem!” szlogentől.

Anna Mille
Szerkesztő

Itt nem erről van szó 🙂
Nemet mondani meg kell tanulnia nőnek és így igaz, férfinak is. Mert nagyon nem mindegy, hogyan mondunk nemet. Lehet sértő, bunkó módon, de kulturáltan, kedvesen is még akkor is, ha olykor határozottnak kell lenni.