Szabados Csilla

Hálószobatitkok


A szex valahogy mindig tabu téma volt otthon. Nem tudom, pontosan miért. Illetve vannak sejtéseim. Sose mutatkoztunk egymás előtt meztelenül. Zártuk a fürdőszoba ajtót. Legalábbis apánk előtt mindenképp. Ő a hétköznapi életben is visszavonulós, csendes ember volt. Keveset beszélt az érzelmeiről, nem szólt bele az életünkbe. Leginkább semleges témákról esett szó. Anyu meg… furcsa, hogy vele sem beszéltünk erről soha, pedig látszólag egy sokkal nyitottabb nő… De azt hiszem, ez csak a felszín.

Soha nem hallottam őket szeretkezni. Nem szűrődtek át a falon keresztül furcsa zajok… Nem nyitottunk rájuk… A legintimebb dolog köztük, aminek szemtanúja voltam, az a csók volt. De azt is szívesen kihagytam volna. Valahogy nem így szerettem látni a szüleimet.  Kellemetlen, zavaró, kicsit még taszító is volt.

Nem tudom, hány éves lehetettem, mikor először láttam pornót. Talán nyolc-tíz. Nagyszüleimnél voltam… Mindig ott videóztam, mert nekünk nem volt. Ott sorakoztak a VHS kazetták egymás mellett. Fogtam egyet és betettem.  Próbálok visszaemlékezni arra az érzésre, amit keltettek bennem a látottak… úgy véltem, ez valami titkos… bűnös. És nem szabadott volna látnom… És Úristen, tényleg ilyen nagy a férfiak farka??? És mi az amit beledugnak a nő fenekébe?  De hisz ez … ez nem fáj???? Gyorsan kikapcsoltam. Nem volt bennem izgatottság, undor sem… Egyszerűen sokkolt a dolog.

Aztán eltelt vagy 25 év. És ezalatt jó sok minden történt. Mondjuk úgy, egy-két dologra fény derült…  De még mindig nagy a homály.

Mikor újra szingli lettem, és megkaptam írásban az első „szereted ha a popsidba…?” kérdésemet, hasonlóképpen voltam, mint a videó esetében… Nem voltam én az ilyen direkt kommunikációhoz hozzászokva. Aztán jött a többi kérdés, egyre nyíltabban, és élmények, beszámolók, amiket hallottam, később olvastam, amikről beszéltünk… Kezdeti döbbenetemet egyre inkább felváltotta a kíváncsiság és az érdeklődés. Mint Alíz csodaországban… csak néztem, ámultam és bámultam. És elszomorodtam… Basszus hol éltem én eddig? Jó volt a szex, működött, ismertem a páromat, ő is ismert engem, pontosan tudtuk, mi a jó a másiknak… de… de amit mi szexnek neveztünk, az töredék része annak, ami valójában. Kihúztam a fiókom… Csupa-csupa régi, pamut bugyi. Sehol egy csipke, sehol egy kihívóbb darab, tangáról már ne is beszéljünk.  És ez még csak a fehérnemű állományom. Elkeserítő. Játékszerek…? Ugyan már! Fantázia? Még magam előtt is titkolom őket.

Aztán találkoztam egy férfival… Volt pár kósza kalandom. Némelyik egész kellemes volt, más felejthető. De ő valami olyat mutatott, tanított magamról, amit csak halványan sejtettem, hogy van bennem. Nem feküdünk le… Az a furcsa, hogy a randis próbálkozásaim, az egymás karjában végződő esték valahogy értelmetlennek bizonyultak. Ez is megvolt. Pipa. De nem adtak semmi pluszt. Inkább kivettek belőlem. Azon az estén nem történt semmi. Nem volt aktus, nem volt orális szex… Még csak meztelen sem voltam. Nem tudom leírni, hogy mi történt… Olyan volt, mint egy eszméletvesztés. Megszűnt ő, megszűntem én, megszűnt a test…  Mintha teljesen más dimenzióba kerültünk volna. Olyan energiák szabadultak fel, olyan mélyről jövő, ősi erő, amit nem hittem, hogy valaha is megtapasztalhatok.

Azóta sem volt ilyen… Majd lesz. Talán. Viszont azt hiszem, hogy a rossz végéről fogtam meg ezt a kérdést. Rosszul viszonyultam hozzá. Vagy magamhoz. Nem ismertem magamat. Nem ismertem a testemet, a működésemet. Nem figyeltem a jelzésekre… Nem is tudom, mi hajtott…. Előtte sose néztem meg magamat… Sosem tanulmányoztam…  Nem készítettem fényképeket, nem nézegettem, hogy milyen vagyok…  Mert… mert ilyet nem csinálunk, no! De ha csinálnánk is, nem beszélünk róla. Ilyenről.  Soha! Idegenekkel pláne. A párunkkal pedig még úgysem. Mert nem „illik”, mert szégyellni való… mert én nem vagyok kurva. Mert ilyet csak ők csinálnak…

Azt hiszem, hogy hosszú az út még előttem. Szépen lassan elhagyom ezeket a hamis és álszent beidegződéseket. De nehéz… Még mindig nehezen megy. Nehezemre esik bevallani, hogy igen, élvezem a szexet. Élvezem érezni a másikat. Hogy vágyom rá. És azt is, amikor nem… amikor csak nemet akarok mondani… Mert nem érdekelnek a saját szükségleteim, vágyaim. Csak szabad akarok lenni. Máskor meg csak eszköz. De erről sem beszélünk. Erről sem lehet.


Post Author: Szabados Csilla

Szabados Csilla
Író és sok minden más. Szexualitás, gátlások, elfojtások, személyiségfejlődés állnak érdeklődésének célkeresztjében.
Hozzászólások a Facebook-on keresztül

Minden hang számít! Szólj hozzá Te is!

Legyél te az első hozzászóló!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés