Wolf Lili

Grumpy Ladies

A mosoly - nem kerül semmibe, de sokat ad annak, aki látja. Hajlandók vagyunk erőt venni magunkon és elmosolyodni - amikor mi akarunk? Nem csak akkor, amikor kedvünk is van hozzá. Hagyni, hogy ez a kis arcjáték visszahasson ránk, örömtelibbé tegye a napunk és egyúttal derűt sugározzunk magunk köré?


Láttál már olyan embert sétálni az utcán, aki egyedül volt, nem is telefonált, teljesen józan volt a tekintete és fülig ért a szája?… Mire gondoltál?… Ugye te is arra, hogy egy pszichopata?…

Reggel van… az ébresztő óra már többször és határozottan szólt, hogy itt az ideje elkezdeni a napot, de az ágy olyan lágy, puha és meleg, és az álom sem enged… csak még 5 öt perc, csak még 5 percet kérek…

Már majdnem visszaalszom, amikor megérzem a kávé illatát, és ahogy a párom fölém hajolva lágyan megcsókol… most is elmondja, hogy a kávém már vár rám, hogy neki indulnia kell, vigyázzak magamra és finoman megsimogatja a hajam… vajon tudja, hogy ezért mennyire imádom?

Már 7 óra is elmúlt és én még mindig nem tudom, hogy mit is kellene felvennem… a tanácstalanság a gardrób előtt ma csak 5 percig tartott, de ez sem változtat azon, hogy késésben vagyok… nagyon…

Megint sikerül neki tolatni a szerencsétlen kerti lámpának a szerencsétlen autómmal, de nincs idő keseregni ezen ma sem, hiszen hetek óta útlezárás nehezíti a forgalmat és tudom, hogy most következik a kihagyhatatlan idegeskedés a dugóban, majd a raliszerű versenyzés a még meglévő parkolóhelyekért a P+R parkolóban.

Metró felé szaladva kis híján elüt egy busz. Kicsit remegő lábakkal azért lebotorkálok valahogy, közben sikeresen elkerülöm, hogy beszállásnál a még mindig remegő lábaimat kiverje alólam a behömpölygő tömeg. Szerencsémre van üres hely is, így ma legalább nem kell fejben kiszámolnom azt, hogy ha padlóféket nyom a metróvezető, akkor hány ember van a környezetemben, akire rá tudok esni, lépni, fejbe verni a táskámmal, így az agyamnak lehetősége van teljes kapacitással megkezdeni a napi teendőlisták szisztematikus betöltését.

Aztán eszembe jut a reggeli csók és érzem, ahogy egy buta vigyor terül el az arcomon… a teendőlisták elcsendesednek… meghallom a fülembe ciripelő akusztikus latin zenét… felnézek…

Legalább 5 női szempár szegeződik nekem, és úgy néznek rám, mintha különös kegyetlenséggel most végeztem volna ki egy kiscicákból és az azokat simogató óvodás gyerekekből álló csoportot, és éppen a vérükben fürdőzve mosolyognék… mint egy pszichopata, ugye…

Lehet, hogyha éppen akkor az átlag hőmérséklet és a páratartalom meghaladta volna a tavaly ilyenkor Azerbajdzsánban mért értéket, a Szaturnusz, a Pluto hatodik holdjában állva befolyásolná a jövő heti Luxor nyertes számokat, vagy egyszerűen nem úgy indul el a nap, ahogyan, akkor mélységesen elszégyellem magam illetlen vigyorgásomon, és búsba szorult arccal folytatom tovább az utazásom. De az a helyzet, hogy akkor jöttem rá, hogy nem sokat értek én Azerbajdzsán klímájához és nem is igazán érdekel, nem játszom Luxort sem, és úgy indult a napom, ahogyan, és tulajdonképpen ki és mikor döntötte el azt, hogy a búval vert ábrázattal létezés teljesen rendben van, de ha mosolyogsz, pláne látható ok nélkül, akkor ott a helyed a zárt osztályon?

Akkor döntöttem el, hogy nem számít milyen az időjárás, sem az éppen aktuális hangulatom, sem az, hogy késésben vagyok -e vagy sem, hogy hány busz tört az életemre azon a napon, ÉN akkor is mosolyogva fogok üldögélni minden egyes nap a metrón…hogy mire jöttem rá azóta?
Napi szinten van legalább 2 olyan nő csak abban a kocsiban, amelyikben én utazom, amelyik sírás határán van, és heti szinten egy, aki konkrétan el is sírja magát az esti csúcsforgalomban.

A nők hozzávetőlegesen 99,5 %-a lefelé görbülő szájjal ül, áll, közlekedik; arcukon düh, irritáltság, unottság, kedvetlenség és a „miért nem megy el már mindenki a fenébe!” jelzése. A feléjük érkező mosolyt értetlenséggel és zavarral fogadják.

Hogy miért is csodálkozom ezen? Mert tele van az internet a következőkkel:
– Miért vagyok egyedül?
– Miért nincsen olyan hely, ahol ismerkedni lehet?
– A férfiak miért nem mernek kezdeményezni, és nem jönnek oda?

Pedig ha éppen párt keresel, tudod, mit kellene megkérdezned? Amennyiben te is ilyen ábrázattal közlekedsz az utcán, szerinted van olyan férfi, amelyik ezek után szívesen szólna hozzád? Haza akar vinni bárki is egy olyan nőt, akiből csak úgy sugárzik a negativitás és a „ne szólj hozzám, mert itt helyben agyonverlek” életérzése?

Ha pedig történetesen már van párod, szerinted örül annak, ha minden egyes nap ilyen arccal érkezel meg haza? Hidd el, én is tudom, hogy milyen érzés szétszakadva lenni! Hogy milyen nehéz a mai világban helytállni a melóban és otthon, és közben azért megélni is a nőiességem. Hidd el, hogy nem csak veled kiabál a főnök, nem csak téged pletykálnak ki a kolléganők, más is törte össze az új autót, másnak a gyereke is szokott lázas lenni, másnak a férje is elfelejt szólni, hogy 3 órás késéssel érkezik majd haza, mást is csaltak meg, hagytak el, rúgtak ki és lehetne még sorolni.

Ezer és ezer okod lehet arra, hogy dühös, frusztrált és boldogtalan legyél, és ezt rendszeresen, és ha lehet minél határozottabban tudasd is… azaz üljél megb…tt (már bocsánat) arccal a metrón, a munkahelyeden, a családi asztalnál karácsonykor, és sugározd a világba a boldogtalanságod, és természetesen megvan ehhez minden jogod. De csak nagyon halkan hadd kérdezzem már meg, valaha bármi jobb lett ettől? Megoldódtak ettől a gondok?

Tudod, nincsen azzal semmi baj, ha néha rossz napod van, és ez meg is látszik rajtad, de hónapok óta minden egyes nap keresek legalább egy mosolygós női arcot abban az átkozott metróban.
Most pedig javasolnék valamit… próbáld ki azt, hogy mostantól, ha utazol vagy mész valahova, figyeld meg a környezeted, és tedd fel azt a mosolyt! Akkor is, ha nehéz, akkor is, ha nincs ehhez semmi kedved… hogy miért?

Egyrészt mert ez az az időszak,, amikor éppen úgysem tudsz sem dolgozni, sem alsógatyát mosni, azaz van időd magadra. Másrészt pedig azért, mert biztosan hallottad már, hogy nem is egy kísérlet bebizonyította (és nem, nem a brit tudósok), hogy a kommunikációnk hozzávetőlegesen 58-75%-át (ebben eltérnek az álláspontok) az emberek nem az alapján ítélik meg, hogy mit és hogyan mondunk, hanem az alapján, hogy közben hogyan tarjuk magunkat, hogyan gesztikulálunk és igen, hogy milyen az arcunk. Ezeket a jeleket az agyunk tudat alatt értelmezi, és egyszer csak kialakul egy kép rólunk.

Amit még igazoltak az az, hogy a testbeszédünkkel nem csak jelezni tudunk belülről kifelé, hanem – és most figyelj! – a testbeszédünk tudatos megváltoztatásával képesek vagyunk kívülről befelé hatni, azaz megváltoztatni azt, ahogyan éppen érzünk, tehát ha mosolyogsz – valóban jobb lesz a kedved.

Természetesen a gondjaid nem oldja majd meg a mosoly, de van némi esély arra, hogy a gondjaidhoz való hozzáállást igen. Most nem mennék bele az agyi neuroplaszticitás rejtelmeibe, erről legyen elég annyi, hogy a tudatos gyakorlással tartós változást vagyunk képesek magunkban elérni. Ez igaz pozitív és negatív irányba is, azaz csakis rajtad áll, hogy milyen színben akarod látni a világot.

Hölgyeim, nők vagyunk: szépek és varázslatosak, és igen, ez akkor is így van, ha éppen van rajtunk néhány kiló plusz, vagy kicsi, esetleg közepes a mellünk, és vannak az életünkben kellemetlenségek.

És hogy mire jó még egy mosoly? Zárógondolatként hadd osszak meg egy saját tapasztalatot! A nők tekintete sajnos sokat nem változott, de másoké viszont igen. Pár hete a szokásos magányos mosolygásom közepette egy férfi szempár ütközött az enyémnek. Azonnal elfordult, amint észrevette, hogy én is látom, de aztán újra és újra visszatért a tekintete rám, és ez így ment addig, amíg le nem szálltam, azóta – hiszed vagy sem – ez naponta előfordul velem. Kapcsolatban élő nőként természetesen nem merészkedhetek tovább annál, minthogy elégedettséggel töltsön el a tudat, hogy a mosolyom nem marad észrevétlen, de neked, ha éppen egyedül vagy, keresgélsz, és azon agyalsz, hogy álmaid férfije miért nem szólított le eddig, talán érdemes elgondolkodnod ezen.


Post Author: Wolf Lili

Wolf Lili
Hozzászólások a Facebook-on keresztül

Minden hang számít! Szólj hozzá Te is!

Legyél te az első hozzászóló!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés